penitensek

A hóból álló penitensek rövidített elnevezése. Ez a név a tömör hó látványos csúcsainak felel meg, amelyek magassága igen változó (néhány centimétertől 4-5 méterig terjedhet), és amelyekké egy, nagyon sajátos és szélsőséges meteorológiai körülményeknek kitett hótakaró végül átalakul. Ez a különös elnevezés annak köszönhető, hogy hasonlítanak a nagyhéti penitensek (vezeklők) menetére, akik mindegyike hegyes csuklyát visel. A világ különböző hegyláncainak magashegységi területein dokumentálták őket, leggyakrabban Argentína és Chile Közép-Andjának sivatagos, hegyvidéki régiójában alakulnak ki, jellemzően 4000 méteres tengerszint feletti magasság felett. Spanyolországban időnként mind a Pireneusokban, mind a Teide hegyen kialakulnak. Ezek a jégtűk a hó olvadás és szublimáció útján történő elvesztésének eredményei. A fent említett andoki területen a környezet, amellett hogy jeges, olyannyira rendkívül száraz, hogy a felszíni hó elkezd elpárologni, üregeket képezve a hótakaróban. Ahogy ezek az üregek fokozatosan kiszélesednek, a napsugárzási tényező jelentőssé válik (a napos és árnyékos területek közötti eltérő besugárzás), ami felgyorsítja a hóvesztés folyamatát, fokozatosan átlyukasztva a réteget, egészen az efféle jégcseppkő-szerű képződmények kialakulásáig. A penitensekre vonatkozó első tudományos utalás az angol természettudós, Charles Darwin (1809-1882) nevéhez fűződik, aki egy andoki expedíció során, 1835. március 22-én találkozott velük. A Chilében élő francia glaciológus, Louis Lliboutry (1922-2007) volt az első, aki kielégítően megmagyarázta kialakulásuk módját.