csapadékmérő
Meteorológiai műszer, amelyet egy adott helyen, egy adott időszak alatt lehullott csapadék mennyiségének mérésére használnak. A meteorológiai obszervatóriumokban használt típust a Meteorológiai Világszervezet (WMO) hagyta jóvá, és Hellmann-típusú, a német meteorológus Gustav J. G. Hellmann (1854-1939) tiszteletére elnevezve, akinek feltalálását (1886-ban) köszönhetjük. Az első, kifejezetten esővíz gyűjtésére és nyilvántartására épített edényeket az Ókori Görögországban használták, mintegy 2500 évvel ezelőtt. Egy hasonló célra használt jelzésekkel ellátott edény Indiában is dokumentált, a Kr. e. 4. század körül. A mezőgazdasági munkák tervezése hajtotta az első csapadékmérők feltalálását, akárcsak azét, amely Koreában jelent meg 1441-ben, Nagy Szedzsong király (1418-1450) idejében. A cheugugi néven ismert eszköz egy szabványosított méretű vasedényből állt, amelynek pontos másolatait elkészítették és eljuttatták minden tartományi kormányzóhoz, ami lehetővé tette a csapadékadatok nyilvántartását az egész országban. 1639-ben az olasz fizikus Benedetto Castelli (1578-1643) - Galilei tanítványa - egy egyszerű, beosztással ellátott üvegedényt készített, amelyet esővíz gyűjtésére használtak, és amely egyben csapadékíróként is szolgált. Bár a történelem első csapadékmérőjének (mint tulajdonképpeni tudományos műszernek) feltalálását általában az angol építésznek, Christopher Wrennek (1632-1723) tulajdonítják, ez a megtiszteltetés valójában Castellit illeti, mivel amit Wren feltalált - 1662-ben - az az első billenőedényes csapadékíró volt. Ez egy billenőedényes csapadékmérő volt, amely egy mechanikus rendszert tartalmazott, amely lehetővé tette, hogy egy tintás toll folyamatos feljegyzést készítsen a lehullott esőről egy beosztásos papíron. Csak a 19. század végén oldódott meg a csapadék megbízható mérésének problémája, mivel az addig tervezett különféle csapadékmérők nem tudták leküzdeni az e változó mérésével járó összes nehézséget, elsősorban a lehullott víz egy részének párolgás útján történő elvesztését. A Hellmann által feltalált csapadékmérő sikeresen kiállta a minőség-ellenőrzési teszteket. Működőképességét ellenállóképessége is kiegészíti a zord időjárási viszonyokkal szemben. Külsőleg a műszer egy horganyzott lemezből készült henger, amely két, egymásba illeszkedő, egymásra helyezett darabból áll. A felső rész nyitott, és ez alkotja a csapadékmérő száját. A WMO által jóváhagyott típusoknál ennek felülete 200 cm2. Ebből a nyílásból egy tölcsér vezet lefelé, amelyen keresztül az eső, hó vagy jégeső vize áthalad, és egy, az alsó részben elhelyezett tartályban végződik. A megfigyelés elvégzéséhez a két hengeres edényt szétválasztják, az említett tartályt eltávolítják az alsó részből, és - amennyiben csapadék hullott az előző megfigyelés óta eltelt idő alatt - az összegyűlt vizet egy megfelelően beosztott mérőhengerbe öntik. Ennek leolvasása közvetlenül megadja annak a vízfilmnek a milliméterben mért magasságát, amelyet a csapadék hagyott, feltételezve, hogy az egy vízhatlan felületen oszlik el, és hogy nincs párolgás. Ezek a milliméterek literekben, négyzetméterenként fejezhetők ki.